Segítünk, ha nem tud orvoshoz menni!

Távkonzultáció azoknak, akik nem tudnak eljutni szakorvoshoz! Annak érdekében, hogy a járványügyi helyzetben segítsük Pácienseinket, távkonzultációs szolgáltatást indítunk el.

Jól-lét és Egészség Klinika

klinika több mint 20 éve működik a testi-lelki egészség szolgálatában. Hitvallásunk szerint, a lélek egészsége és a boldogság a legfőbb biztosítéka a testi betegségek megelőzésének és a hosszú, teljes életnek. A lelki egyensúly szorosan összefügg a párkapcsolat meglétével és annak minőségével. Intimitás, kötődés és szexuális harmónia a boldogság alapvető pillérei, amire minden ember vágyik. Ehhez önmagunk folyamatos megismerése, fejlesztése és szerepeink (nő/férfi) kiteljesítése a siker záloga.

Bejelentkezési telefonszám

Munkanapokon

9.00 – 19.00

Dr. Erős Erika

Az élet jelentősége, hogy lehetőség számunkra a minél teljesebb boldogság megéléséhez, amelynek értékét az elmúlás csak hangsúlyozza. Dr. Erős Erika szerint az emberi boldogság alapvető feltétele a magánélet és a párkapcsolat harmóniája. Az élet nagy kihívása, hogyan őrizzük meg egy értékes, monogám kapcsolatban az intimitást és a szenvedélyt. E kihíváson túl, a szexualitás igen érzékeny, amelyet lelki, testi és párkapcsolati tényezők egyaránt befolyásolják. Vallom, hogy a szexuális boldogság és a testi/lelki harmónia együttesen szükségesek ahhoz, hogy az „egész-ség” fogalma megvalósuljon.

Tallózó

dependent, dementia, woman-100341.jpg
Hírek

Az emberi agy növekszik, ez jó hír a demencia ellen?

Az emberi agy mérete az idők során nőtt, ez az új eredmény magyarázatot adhat a demencia előfordulásának korábban bejelentett csökkenésére. Feltételezhető, hogy az agy megnövekedett mérete nagyobb "tartalékot" eredményez az öregedéssel járó betegségekkel szemben, következésképpen csökkenti a demencia általános kockázatát. A trendelemzés kimutatta ...
Olvass tovább »
Cikkek

Kényszerbetegség okai és kezelése

A kényszerbetegség meghatározó jelensége a szorongás, de a háttere és a dinamikája összetettebb, így ma nem egyszerűen a szorongásos betegségek egyikeként, hanem speciális kórképként tekintünk rá. A kényszerbetegség olyan mentális betegség, amelyben az embernek kényszeres gondolatai és/vagy kényszeres viselkedése van.
Olvass tovább »
Média

Depresszió a párkapcsolatban

Úgy érzed, a párod kedve tartósan megváltozott, boldogtalannak tűnik és rosszkedvűnek, esetleg önértékelési problémákkal is küzd? Jelentősen többet vagy kevesebbet eszik vagy alszik a megszokottnál? Nehézségeitek vannak az intimitás megteremtésében? Ha több kérdésre is igennel válaszoltál, elképzelhető, hogy nem csak egy rossz időszakról van szó, akár depresszió is állhat a háttérben. A szakértő elmondja, ilyen ...
Olvass tovább »

GYAKORI KÉRDÉSEK

Orális kielégítés és terhesség

19 éves lány vagyok és a következő kérdésem lenne a doktornőhöz: tegnap orálisan kielégítettem a páromat, majd kb. fél óra múlva szeretkeztünk óvszerrel. A szeretkezés ...
Olvass tovább

Dohányzás és merevedés

40 éves férfi vagyok, kb. 3 éve dohányozni kezdtem, de nem túl intenzíven. Nemrég azt vettem észre, hogy a merev péniszem kb. 15%-kal rövidebb és ...
Olvass tovább

Jó döntés a fogamzásgátló tabletta?

Az a helyzet állt elő, hogy a fogamzásgátlást egy újabb szintre emeljük, és megpróbálkozunk a fogamzásgátló tabletta alkalmazásával. Engem, mint a kapcsolat férfi tagját az ...
Olvass tovább

Bejelentkezési telefonszám: +36 30 098 0087 (munkanapokon 9:00-19:00 óra között)

Scroll to Top