Dr. erős erika

Szakmai pálya

SOTE ÁOK-n végeztem summa cum laude eredménnyel. Az egyetem alatt a Neurológiai Klinika Fejfájás-ambulanciáján TDK-ztam, szakdolgozatomat a migrén terápiájáról írtam. Előbb neurológiából, majd pszichiátriából jeles eredménnyel szakvizsgát tettem. Neurológiai szakambulanciát vezettem és neuro-traumatológiai ügyeletet láttam el. A pszichiátriai szakvizsga előtt felkérést kaptam a „depresszió megelőzése és a premenstruális szindróma (PMS) szűrése” kutatásba való bekapcsolódásra a Pszichiátriai Tanszék és Johan Béla Országos Közegészségügyi Intézet Humángenetikai és Teratológiai Osztály együttműködésével. Ezt követően a PMS és a szülés utáni, illetve általában a depresszió megelőzése került tudományos munkám fókuszába. Magyarországon a PMS prevalenciájáról elsőként közöltem vizsgálatot. A depresszió genetikai hajlamának megnyilvánulását befolyásoló környezeti tényezők témában az ELTE doktori iskolájában megszereztem az abszolutóriumot. 2012-óta nemzetközi szexuális medicina szakértőként (FECSM) is dolgozom.

Gyakorlati munkámban évek óta foglalkozom a szorongásos és depressziós panaszok kezelésével, a gyermekvállalás körüli időszak lelki egészségével, párkapcsolati és szexuális kérdésekkel. Speciális tudást halmoztam fel a terhesség alatti lelki problémák, szükség esetén azok adekvát gyógyszeres kezelése, a családtervezés (terhességi szövődmények, veleszületett rendellenességek, koraszülés kivédése) és a szülés utáni depresszió megelőzése terén. E témakörökben számos hazai és nemzetközi konferencián, képzésen vettem részt, külföldön több alkalommal felkért szakértőként.

Másik speciális érdeklődési területem a párkapcsolatok harmóniájának és a szexuális élet teljességének elérése. 2007-ben az ISSM és ESSM nemzetközi szakvizsga kurzust indított a világon első alkalommal. A szemeszterek teljesítése és a vizsgafeltételek kidolgozása után 2012 decemberében került sor az első európai szakvizsgára, s ezt követően FECSM minősítést kaptam.

Kutatási területek

  • Depresszió euphenikai megelőzése, depresszió kezelése
  • Epidemiológiai vizsgálatok a PPD és PMDD előfordulásával kapcsolatban Magyarországon
  • Szexuális fejlődés és szexuális felvilágosítás szempontjai fiataloknál
  • Szexuális élet zavarai: csökkent nemi vágy, merevedési zavar, korai magömlés
  • Gyermekvállalás környéki időszak szexuális életének sajátosságai
  • Depresszió és szexualitás kapcsolata
  • Pánikbetegség kezelése

Jelentősebb tudományos fórumok

  • 1996 9th International Congress of Human Genetics, Rio de Janeiro (Brazília), felkért előadó
  • 1998 Workshop of the Possible Teratogenic Side Effect of Anxyolitic Drugs, Stockholm (Svédország), felkért előadó
  • 2000 Postgraduate training in psychiatry, Antalya (Törökország), felkért előadó
  • 2001 Postgraduate training in psychiatry, New Orleans (USA), előadó
  • 2002 Association of Clinical Research Professionals, Budapest, GCP képesítés megszerzése
  • 2004 ISPOG Conference, Edinburgh (UK), előadó
  • 2006 CBT Training in Adolescence Medicine, Budapest, képesítés megszerzése
  • 2007 ISPOG Conference, Kyoto (Japán), előadó
  • 2007 European School of Sexual Medicine (EU szexuál-medicina kurzus), Oxford (UK), résztvevő
  • 2009 Magyar Pszichiátriai Társaság Kongresszusa, Siófok, felkért előadó
  • 2009 NBDPN Conference, Washington (USA), felkért előadó
  • 2010 ISPOG Conference, Velence (Olaszország), előadó
  • 2010 Preconception care & Preconception Health 1st European Congress, Brüsszel (Belgium), felkért szakértő
  • 2010 ESC Congress, Hága (Hollandia), felkért szakértő
  • 2011 Magyar Pszichiátriai Társaság Kongresszusa, Sopron, felkért előadó
  • 2012 PAAR kongresszus, Szocsi (Oroszország), felkért szakértő
  • 2012 FECSM szakvizsga, Amszterdam (Hollandia), szexuál-medicina szakember képesítés megszerzése
  • 2013 II. Interdiszciplináris Magánorvosi Fórum, Siófok, felkért előadó
  • 2014 ESSM kongresszus, Isztanbul (Törökország), előadó
  • 2014 III. Interdiszciplináris Magánorvosi Fórum, Siófok, felkért előadó
  • 2015 IV. Global Congress for CIP, Budapest, felkért előadó
  • 2016 HSSM IV. tudományos ülése, Visegrád, felkért előadó

Referenciák

  • Bajcsy-Zsilinszky Kórház Pszichiátriai Osztály, szakorvos
  • Johan Béla Országos Közegészségügyi Intézet Humángenetikai és Teratológiai Osztály (WHO Collaborative Centre), tudományos munkatárs
  • 2000 – magánrendelés, Jól-lét és Egészség Klinika, vezető főorvos
  • Országos Egészségfejlesztési Központ Primer Prevenciós Főosztály, tudományos főmunkatárs
  • Országos Gyermekegészségügyi Intézet, Ifjúsági és Családtervezési Osztály, osztályvezető főorvos
  • Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, Gyermekegészségügyi Igazgatóság, osztályvezető főorvos
  • AEEK Családtervezési és Gyermekegészségügyi Osztályon, osztályvezető főorvos

Klinikai vizsgálatvezetői tapasztalatok

  • 1999-2000 PMDD kezelése (IV. fázis), vizsgálatvezető, szponzor: Eli-Lilly
  • 2001-2002 Pánik szindróma kezelése (IV. fázis), összehasonlító vizsgálat, vizsgálatvezető, szponzor: Ingenix-Wyeth
  • 2002 HSDD kezelése (III. fázis), vizsgálatvezető, szponzor: Pharmacia
  • 2002 HSDD focus study, vizsgálatvezető, szponzor: MAPI-Pharmacia
  • 2004 GAD kezelése (III. fázis), vizsgálatvezető, szponzor: Eli-Lilly
  • 2015-2019 Tardive Dyskinesia kezelése (IV. fázis), vizsgálatvezető, szponzor: Teva

Társadalmi szerepvállalás

  • ISSM-ESSM, tag
  • Magyar Pszichiátriai Társaság, tag
  • Magyar Szexuális Medicina Társaság, tag

Bejelentkezési telefonszám:
 +36 30 098 0087 (munkanapokon 9:00-19:00 óra között)

Scroll to Top