Gyakran hallom (főként olyanoktól, akik magányosak), hogy jobb megkímélni magunkat a fájdalmaktól, a szerelmi csalódásoktól, így szerelem nélkül „biztosabban lehet élni”. Sokan félnek belemenni egy elköteleződő, mély érzelmi kapcsolatba, mert ha annak vége lesz, akkor nagyon fognak szenvedni. Kíméljük meg magunkat tehát a gyötrelmektől: „szerelem nélkül kevesebb a probléma”, „ha nincs nő, nincs sírás”.
Anélkül, hogy mély pszichológiai vitába bocsátkoznék velük, csak néhány bizonyított tény arról, mit tesz az emberrel a szerelem. A szerelem érzelmi, de egyben biológiai folyamat is. Az utóbbi évek kutatásai egyértelmű változásokat tártak fel azok agyában, akik szerelmesek. Már MR-rel is kimutatható, hogy egyes agyterületek aktívabban működnek – ezek között vannak a jutalmazó rendszer elemei is. Bizonyos értelemben olyan, mint a függőség folyamata: ha a szerelmünkkel vagyunk, akkor örömmámor önti el agyunkat és ez hat a testünkre is.
Biokémiailag is megfogható a folyamat, mégpedig hosszmetszetben más-más kémiai változások zajlanak le az elménkben. Kezdetben a döntő szerep az ösztrogén, illetve a tesztoszteron hormonnal kapcsolatos, amely a bizsergést, a vágyat indítja be. Ez mindkét nemre igaz, nőknél is beindul a tesztoszteron növekedése. Azután az öröm és a motiváció anyaga a dopamin, a függőséggel is kapcsolatos szerotonin, továbbá az eufória hormonja az endorfin emelkedik. Így jönnek létre a gyakran leírt tünetek: folyamatos sóvárgás, vágy, izgatottság/izgalom, időnként félelem és bizonytalanság, de egyben eufória, energiaszint növekedés, valamint az étvágy és az alvásigény csökkenése.
Ez a szakasz olyasmi, amit a kokainfogyasztók szoktak elmondani: kicsit érzelmi hullámvasút is, de tele van szenvedéllyel. Igaza van Jókainak: „a szerelmes ember sohasem olyan boldog, hogy ne lenne boldogtalan, de sohasem olyan boldogtalan, hogy bárki mással cserélne”. Általában ezt a leírást hiszik a szerelem definíciójának. Pedig ez a romantika megközelítéséből adódik, amely szereti a szenvedést, így a szerelmi történetek tele vannak melodrámával. Valójában azonban az érett, normál folyamat következő szakaszában (a tévhittel ellentétben) nem elmúlik, hanem elmélyül a szerelem.
A biokémiai háttérben átveszi az uralmat az oxytocin és vazopressin hormon, amely az intimitás, a béke, a kötődés, az egyensúly, de a motiváció és az energiaállapot megalapozói. Legújabb kutatások a hosszú, hűséges kapcsolatban élők agyát vizsgálva egyértelműen intenzív működést mutattak ki azokon a struktúrákon, amelyek a jutalommal, de egyben boldogsággal és kiegyensúlyozottsággal kapcsolatosak. Ezek 20 évnél hosszabb házasságokat vizsgáltak. Az igaz, hogy némelyik kapcsolatban a szenvedély csökkent, de voltak olyanok is, ahol az intenzív testi szerelem öngerjesztő folyamatként tovább fokozta az intimitást, és megőrizte a szexualitást.
Az oxytocin gyógyító hormon is, mind a testi, mind a lelki betegségek esetében több szintű bizonyíték van arra, hogy a szeretett, mély kapcsolatban élők sokkal jobb gyógyulással, hosszabb, egészségesebb élettel számolhatnak. A szívbetegségekben a jobb oxytocin szint jobb gyógyulási hajlammal jár.
A szerelem nélkül élők nem bízhatnak a teljes életben, még ha egyébként számos siker, vagy anyagi biztonság van is birtokukban. A szerelem legrejtettebb titkait az ismeri meg, aki képes az érzelmi hűségre (C.G. Jung). Szóval, tényleg pokolba a szerelemmel?! Javaslom: kezdjetek el szeretni!
