Egy új metaanalízis szerint az antipszichotikumok alkalmazása a placebo használatához képest a testsúlyváltozástól függetlenül is összefüggésbe hozható a glükózszabályozás (homeosztázis) zavarával, valamint a naptári glükózszint, az inzulin és az A1C szint emelkedésével.
Módszer
Az 1970 és 2024 között publikált 163 tanulmány szisztematikus áttekintése során 127 randomizált klinikai vizsgálatban voltak metaanalízisre alkalmas adatok a glükóz homeosztázis paramétereiről.
Közel 29.000 résztvevőt kezeltek antipszichotikumokkal, és több mint 15.000 kapott placebót. A leggyakrabban diagnosztizált állapotok a skizofrénia spektrumú rendellenességek (56 tanulmány) és a bipoláris rendellenességek voltak (48 tanulmány).
Összességében 15 különböző antipszichotikum szerepelt az elemzésben; a tanulmányok 86%-a felnőtteket, a többi pedig gyermekeket és/vagy serdülőket érintett.
Az elsődleges kimenetelek az antipszichotikumos kezelést követő éhgyomri glükóz-, éhgyomri inzulin- és A1C-szint változások voltak. A másodlagos kimenetelek között szerepeltek más glükózanyagcsere-paraméterek, például a hiperglikémia és az inzulinrezisztencia változásai.
Következtetés
A placebóval összehasonlítva az antipszichotikumok alkalmazása szignifikánsan megnövelt éhgyomri glükózszinttel (átlagos különbség: 0,72 mg/dl; P < 0,001), éhgyomri inzulinszinttel (átlagos különbség: 1,94 µIU/ml; P < 0,001) és A1c-szinttel (átlagos különbség: 0,04%; P < 0,001) és a hiperglikémia kockázatának növekedésével (odds arány [OR], 1,29; P = 0,02), de nem az inzulinrezisztencia kockázatának növekedésével.
Az alkalmazott antipszichotikum típusa és adagja, a diagnózis, az életkor, a kísérő gyógyszerek szedése és a korábbi antipszichotikum-expozíció nem befolyásolta következetesen a rendellenes glükózszint (diszglikémiás) kockázatát.
További elemzések kimutatták, hogy az éhgyomri glükóz- és inzulinszint nem állt szignifikáns összefüggésben a testsúlyváltozással.
A gyakorlatban
Az antipszichotikum által kiváltott diszglikémia a metabolikus rendellenességekre már eleve hajlamos populációt még nagyobb kockázatnak teszi ki a hosszú távú egészségügyi következmények tekintetében; a jelenlegi eredmények ösztönözni kell olyan új antipszichotikumok kifejlesztését, amelyek kevesebb kardiometabolikus mellékhatással járnak és/vagy hatékonyabb metabolikus beavatkozásokat tesznek lehetővé.
