Ahogy öregszik a Föld népessége, úgy nő a demenciás esetek száma. Úgy tűnhet, az ember kiszolgáltatott ennek a kórnak, azonban az utóbbi időben több nagy kutatás is más megvilágításba helyezte a megelőzés lehetőségeit. Ezek ott vannak a tányérunkon, ugyanis, sokat nyom a latban, hogy mit és milyen formában eszünk-iszunk – illetve, a testsúlyunk sem mindegy.
Szénhidrátok
Spanyol szakemberek vizsgálata a szénhidrátokra fókuszált, több mint 200 ezer felnőtt hosszú távú egészségi adatait elemezve. Feltárták, hogy a gyorsan felszívódó, a vércukorszintet hirtelen megemelő, magas glikémiás indexű szénhidrátokban gazdag étrend összefüggésben áll a demencia kialakulásának magasabb kockázatával. Ilyen ételek pl. a sütemények és a fehér kenyér. Akik azonban több alacsonyabb glikémiás indexű ételt (pl. gyümölcsöt, hüvelyeseket) fogyasztottak, azoknál lényegesen alacsonyabb az Alzheimer-kór kockázata.
Nitrát- és nitritbevitel
Az ausztrál kutatók a különböző forrásokból származó nitrát- és nitritbevitel, valamint a demencia kockázata közötti összefüggést vizsgálták. A vizsgálatban 54 ezer felnőttet követtel 27 éven keresztül. Azt találták, hogy valójában a nitrát forrása számít a e kockázatban: a vegyületnek ugyanis eltérő hatása volt attól függően, hogy honnan származik. Azoknál az embereknél, akik több zöldségből származó nitrátot fogyasztottak, kisebb volt a demencia kialakulásának valószínűsége. Azok esetében, akik állati eredetű élelmiszerből, feldolgozott húsokból és ivóvízből került a szervezetükbe a vegyület, ott lényegesen magasabb volt a rizikó.
A magyarázat, hogy a nitrátban gazdag zöldégekkel vitaminokat és antioxidánsokat is fogyasztunk. Ezek segítenek abban, hogy a vegyületből jótékony, az érrendszerre és az agyra pozitív hatású nitrogén-monoxid képződjön, viszont megakadályozzák a rákkeltő N-nitrozaminok képződését.
Elhízás és magas vérnyomás
A dán kutatók is a demencia kockázatát vizsgálták az elhízás és a magas vérnyomás oldaláról. Aggasztó, amit találtak, mert e két tényező nemcsak növeli a kockázatot, hanem közvetlen szerepet játszik a kórkép kialakulásában. A minta elemzésével kimutatták, hogy a túlsúly hosszú távon maga is károsíthatja az agy egészségét, különösen, ha emiatt magas vérnyomás alakul ki. A két egészségügyi probléma korai kezelése olyan megelőző eszköz lehet, amely csökkenti érproblémákkal összefüggésbe hozható elbutulás kialakulásának esélyét.



