Terhes nők és kismamák, ha kiszámíthatatlanul, vagy erős érzelmi töltéssel reagálnak, gyakran kapják meg, hogy “ja, a hormonok…”. Bár van benne igazság, de mindig van egy kis lesajnálás a kommentárban. Pedig a hormonok rengeteg pozitív változást is előidéznek a várandós nők és kismamák agyában – mint azt az elmúlt évek idegtudományi vizsgálatai bizonyították. Nekik köszönhető, hogy az anyában felerősödik a gondoskodásra, törődésre és aggódásra való hajlam, és hogy képesek mindent alárendelni a baba igényeinek.
A Nobel-díjas kanadai írónő, Alice Munro azzal kezdi az Anyám álma című novelláját, hogy a fiatal kismama békés alvásból ébredve kisétál a nappaliba, megáll egy boltíves ablak előtt, és miközben a szeme elé táruló hólepte tájban gyönyörködik, hirtelen eszébe villan, hogy kint hagyta a kisbabáját az erkélyen, és teljesen megfeledkezett róla. Sőt, lehet, hogy nem is előző éjjel tette ki a friss levegőre, hanem már napokkal, vagy hetekkel korábban, és a baba egész biztosan nem élte túl, hiszen ő megfeledkezett róla. És amikor egész testét és lelkét elönti a rémület, abban a pillanatban felébred, és kiderül, hogy nem is tél, hanem forró nyár van, a baba pedig a mellette lévő szobában alszik nyugodtan, olyannyira, hogy kivételesen nem riasztotta az anyját tejért, hanem hagyott neki pár óra alvásidőt. A legtöbb kismamának – különösen ha első gyermekéről van szó – ismerős helyzet. A rémálom, ami különböző formában szinte mindenkit megkísért, és a folyamatos szorongás és félelem is, hogy sikerül-e ellátni a gyereket, sikerül-e életben tartani, és minden igényét kielégíteni.
Nemcsak a testünk, de az agyunk is készül
Mint az elmúlt évek neurológiai vizsgálataiból egyértelműen látszik: mindez biológiailag kódolt bennünk, és azok a hormonok idézik elő, amik az agyunkban az anyaságot segítő változásokat indítanak el. “A terhesség, és a szülés utáni időszak – ha úgy vesszük -, egy normatív krízis a nő életében, mert nagyon sok változással, és új megoldási mechanizmusok kidolgozásával jár. Amíg ezek pszichológiai értelemben létrejönnek, addig az ember természetesen sebezhetővé válik” – kezdi Dr. Erős Erika pszichiáter, neurológus. A folyamatot két szemszögből szokás vizsgálni: pszichológiai és biológiai szempontból, de a kettőt ma már együtt kell nézni, mert a modern tudományos szemlélet alapján a kettő szétválaszthatatlan egymástól. “Biológiai szempontból az egyik legmegfoghatóbb változás, hogy a terhesség során a nő agyának szürkeállománya egyértelmű csökkenést mutat, és ez így marad a szülés utáni időszakban is” – folytatja Dr. Erős Erika.
„Ez az a jelenség, amit a köznyelvben úgy szokás meghatározni, hogy ‘a kismamák elhülyülnek’, pedig erről szó sincs, csak egy átrendeződésről. A szürkeállományban található két fontos központ (a ‘social cognition’ és a ‘theory of mind’) kérge ugyanis tömörebbé válik, ami azt jelenti: a felesleges dolgokat kiiktatja az agy, ami viszont fontos, arra fokozottan koncentrál. Így tehát élesebbé válik az, ami az anyát abban segíti, hogy azonnal vegye a baba jelzéseit, érzékenyen és megfelelően tudjon rá reagálni, de tompulnak az önmagára vonatkozó negatív érzései, amik esetleg előfordulnának a sok babasírástól, fáradtságtól és leterheltségtől.”
A London University College már 2003-ban MRI vizsgálatokat végzett anyák körében, miközben képeket mutattak nekik a saját gyerekükről és ismerős gyerekekről, és azt mérték, változik-e az agyi aktivitás a különböző ingerek hatására. Az derült ki, hogy a saját gyermekük látványától ugyanolyan agyi működés lépett fel, mint amikor szerelmes az ember (ennek az agyi biokémiai folyamatát már korábban tesztelték), tehát megnövekedett a halántéklebenyben található amygdala nevű központ, és oxytocin szabadult fel a szervezetükben. Ennek köszönhető, hogy az anyák kvázi gügyögni kezdenek a csecsemőhöz, és késztetést éreznek arra, hogy szavakkal is kifejezzék gyengéd érzelmeiket.
Későbbi vizsgálatok arra is rámutattak, hogy az amygdala fokozott aktivitása már a terhesség alatt megkezdődik, ráadásul olyan korán, hogy akár ebből is megállapítható lenne a várandósság – ha egy MRI vizsgálat nem volna sokkal drágább a terhességi tesztnél. „Minél nagyobb az amygdala változása a terhesség előtti állapothoz képest, annál jobban tudja az anya ellátni a feladatát, vagyis a gyerekre fókuszálni, a jelzéseit venni, és azokra megfelelő válaszreakciót adni” – mondja Dr. Erős Erika. „Ezen kívül a gondoskodást, a szem- és testkontaktust is elősegíti, és arra készteti az anyákat, hogy mindent igyekezzenek kontrollálni a baba körül.”
A kötődés evolúciós kód
Az amygdala azonban a baba esetében is ugyanolyan fontos, hiszen a kötődés kétoldalú, és kölcsönösen kell működnie. Az ő esetükben ezt akkor tudták legjobban vizsgálni, ha az amygdala valamilyen okból sérült. „Az derült ki, hogy azoknál a csecsemőknél, akiknek ez az agyterülete a szülés során sérült, náluk a kötődés is sérült. Nem tudták úgy kifejezni az érzelmeiket, nem lehetett többféle sírást megkülönböztetni, és nem csimpaszkodtak rá az anyjukra. Márpedig akinél csecsemőkorában nem alakul ki a biztonságos kötődés, annak a későbbi fejlődése is csorbát szenved: a verbalitása is később fejlődik ki, és az IQ-ja is alacsonyabb lehet a vártnál.” – mondja Dr. Erős Erika. És bár minél korábbi egy sérülés, annál mélyebb, ez szerencsére nem jelent helyrehozhatatlan kárt, mivel az agynak van gyógyulási képessége.
Egy későbbi sikeres kapcsolat, amiben az illető intimitást él meg, segíthet abban, hogy az agyában beinduljon az oxytocin-, majd szerotonin-termelés (ami a megnyugvás érzését okozza), illetve a dopamin (vagyis boldogsághormon) termelődés is, így végül kialakulhat a biztonságos kötődés azoknál is, akiknek az indulása nem volt szerencsés. „A gyerek bárkihez tud biztonságosan kötődni, nem feltétlenül csak ahhoz, aki őt magzati korában kihordta – ez kizárólag az illető viselkedésétől függ. A legtöbb élőlénynél ez másképp van, még a főemlősöknél is, akiknél ezeket a viszonyokat kizárólag a biológia határozza meg. Nálunk, embereknél azonban inkább tanult folyamat” – mondja Dr. Purebl György egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének klinikai igazgatóhelyettese.
Nehéz elhinni, de a biztonságos kötődés nem is minden esetben cél. Az úgynevezett boldog békeidőkben persze igen, de katasztrófák idején egy másik működési mechanizmus kapcsol be az agyban. „Az evolúciós modellek azt mutatják, hogy más kötődési modellek vezetnek nagyobb genetikai fittséghez, ha kicsik az erőforrások, illetve ha nagyok” – teszi hozzá Dr. Birkás Emma, a Semmelweis Egyetem Magatartásudományi Intézetének munkatársa. „Háborúban például nem a biztonságos kötődés biztosítja a nagyobb túlélési esélyt, hanem az elkerülő vagy ambivalens kötődés. Az előbbi azt jelenti, hogy a baba nem az anyától kapja az összes ingert, és nem az ő reakciói alapján szabályozza az érzelmi reakcióit, hanem megtanulja önállóan kezelni – ami úgy jelenik meg, mintha nem érdekelné az anya viselkedése. Ilyenkor azt kell megtanulnia, hogy aki meghalhat, azt el kell tudni elengedni. Békeidőben, jóléti társadalomban viszont az biztosít nagyobb genetikai sikert, ha biztonságos a kötődés.”
A depressziót nem lehet a hormonokra fogni
A külső tényezők, például a környezet társadalmi és gazdasági állapota valójában legalább annyira befolyásolják a terhes nő és a kismama viselkedését, mint a hormonális folyamatok. „A hormonok hiába vonnak egyfajta érzelmi védőburkot az anya köré, tragédiákat nem tudnak ellensúlyozni” – mondja Dr. Purebl György. A szülés utáni depresszió kialakulásában sem játszanak fontos szerepet, a genetikai hajlam és a környezeti hatások meghatározóbbnak bizonyulnak. „A szülés utáni depresszió nem egyenlő az úgynevezett ‘post-partum-blues’-zal, ami majdnem minden nőnél bekövetkezik közvetlenül a szülés után, amikor leomlik az a hormonális védelem, ami a terhesség során jellemző volt. Ilyenkor úgy tűnik, mintha az anya nem érezne semmit, holott a környezete azt várja, hogy a legboldogabb embernek lássa. Ez azonban pár nap alatt elmúlik, nagyjából akkorra, amikor a gyerekkel hazamehet a kórházból.”
Ám ha a baba bizonytalan helyzetbe született, rossz anyagi körülmények közé érkezik, ráadásul az anyja még fiatal és éretlen személyiség is – így már nagyobb az esély a szülés utáni depresszióra. “A statisztikák azt mutatják, hogy a tinédzserkori terhességek után sokkal jellemzőbb a depresszió, mint előrehaladott anyai korban – pedig azt gondolnánk, hogy a fiatal anyák hormonrendszere még fitt és jól működő” – szögezi le Dr. Purebl György.
Persze a jelenség sok-sok más esetben is előfordulhat, hiszen az anyák 15 %-át érinti. Felismerni abból lehet, hogy a kismama nem egyszerűen szorong a baba megfelelő ellátása miatt, hanem érzelmileg kiürül, bénult lelkiállapotba kerül, amiben úgy érzi, képtelen ellátni a gyerekét – és emiatt bűntudat gyötri.
Mindkét orvos azt hangsúlyozza, hogy a postpartum depresszió kezelésében legalább olyan fontos a konzultáció, a pszichoterápia és a család támogató hozzáállása, mint a gyógyszerek. De Dr. Erős Erika szerint még fontosabb a megelőzés, vagyis hogy felkészüljünk arra az új szerepre, amivel egy gyerek születése együtt jár. „Ismernünk kellene ennek a változásnak a velejáróit és veszélyeit, és tudnunk kell, hogy nem ‘selejtesek’ vagyunk, ha esetleg depresszióba esünk tőle. Ne feledjük: mielőtt a szülőszobába kerül egy nő, egyetlen vonatkozásban van tapasztalata az anya-gyermek kapcsolatról: a gyermek szemszögéből. Mégis azt várjuk tőle, hogy mire kijön a kórházból, mindent tudjon, és boldogan vesse alá magát a 24 órás szolgálatnak. Talán azért adatott nekünk 9 hónap a gyermek születése előtt, hogy fel lehessen készülni a változásokra.”
forrás: hvg.hu
