Férfiak tipikus hibái a párkapcsolatban 2.

Az előző cikk folytatása. Véleményem szerint a párkapcsolat érzelmi minőségét és fejlődését a nőnek kell kézben tartania, azonban a férfiak számos akadályt képesek a siker útjába állítani.

5. Konfliktuskezelés
Alapvetően a férfiak otthon békére vágynak: félnek a veszekedéstől, ezért inkább elhallgatnak dolgokat – remélve, hogy úgysem tudódnak ki a hibáik. Vita során a saját sérüléseiket engedik eluralkodni önmagukon, megbántódnak, duzzogva magukba zárkóznak. Komolyabb feszültséget képtelenek megoldani, a konfliktusokat nem megoldják, hanem kimenekülnek azokból.

6. Nem építenek bizalmat vagy könnyen széttörik azt
Kevéssé vagy egyáltalán nem erősítik meg a nőt a kapcsolatban. A problémákat nem kommunikálják, remélve, hogy azok maguktól megoldódnak. Ha mégsem, akkor szívesen menekülnek a könnyebb megoldás felé: mások karjaiban vigasztalódnak.

7. Empátiakészségük alapvetően gyenge
Nem mérik fel tetteik súlyát, képesek úgy gondolkodni, hogy ami a házon kívül történt, ott is marad – az nem érinti a házasságot. A „félrelépést” nem élik meg igazi megcsalásnak, hiszen „ők nem akarnak válni”, tehát a feleség nem sérül, az ő helyzete stabil. Főképp, ha sosem lepleződnek le – de mindig kiderül az igazság! A saját szempontjaikon nem tudnak átlátni és átérezni a másik érzelmeit.

8. A nő csak az egyik fontos dolog az életükben
Általában a párkapcsolatot beépítik az életük működésébe: barátok, munka, sport stb. mellé vagy után helyezik a nőt. Partnerük éppen fordítva gondolkodik: minden mást a kapcsolat után helyez. A férfiak az igényelthez képest kevesebb figyelmet és időt szánnak a partnerre.

9. Nem értékelik, amit a nő nyújt
Természetes számukra, hogy a hétköznapok jól működnek, s nem becsülik, hogy ez talán a legnagyobb érték. Nem vagy túl későn ismerik fel, hogy mit jelent számukra az adott nő. Addig „bújócskáznak”, bizonytalankodnak, amíg elszakad a kötelék és a nő kilép, a férfi pedig marad…

A probléma, hogy a nő azt hiszi, a férfi megváltozik, de nem fog.
A hiba, hogy a férfi azt hiszi, a nő sose megy el, pedig igen.

Scroll to Top