depresszió

A bódulat arcai – a lélek indája

A ’80-as évek drogfogyasztó, gazdag elitjét a Wall Street farkasa c. film mutatta be a legjobban, míg az ayahuasca (lélek indája) a 2010-es évektől lett egyre népszerűbb és trendi, de fogyasztói inkább az IT szektor felső köreiből kerülnek ki. Igaz, Hollywoodban is sok rajongója van. Ezek a fogyasztók nem vádolhatók azzal, hogy a valóság elől menekülve könnyű bódulatot, eufóriát keresnek. Az élmények jellemzően a szörnyű, nyomorult, borzalmas minősítést kapják. Mégis sokan szeretnék átélni, mert az így „kezeltek” több esetben pozitív életfordulatról számoltak be.

A bódulat arcai – a lélek indája Olvass tovább »

Mentális betegségek és táplálkozás (2.)

A bélben lévő baktériumok összessége, az ún. mikrobiom, alapvető szerepet játszik az immunitásunkban, ezáltal a gyulladásos folyamatok szabályozásában. Vannak kutatások, amik azt mutatják, hogy ha a bélflóra egyensúlyban van, akkor sok betegség megelőzhetővé válik. Több szakember hangsúlyozza, hogy túl egysíkú a mai táplálkozás, és a kevesebb-féle baktériummal való találkozás szegényesebb mikrobiomot eredményez, ami sebezhetővé tesz a civilizációs betegségekre.

Mentális betegségek és táplálkozás (2.) Olvass tovább »

A szociális távolságtartás véd a fertőzéstől

A koronavírus világjárványra az otthonmaradás válaszát tudjuk közegészségügyi szempontból megfogalmazni. Vagyis, valami természetelleneset várunk el a nagyon is társasági lényektől. Miközben reméljük, hogy fékezzük a vírus terjedését, a háttérben terjednek másfajta kórságok, amelyek pusztítanak. A vírus hatására bekövetkezett csökkent szociális érintkezések után észlelt jelenségeket elemezve kiderült, hogy a szociális izoláció a halálozási veszélyt 29%-kal növeli.

A szociális távolságtartás véd a fertőzéstől Olvass tovább »

Lustaság-depresszió-motiváció – 1. rész

A bennünket körülvevő emberektől lépten-nyomon hallhatjuk: elvesztettem a motivációmat, semmi motivációm nincs. Talán, mi magunk is szoktunk ilyet mondani. A motiváció azoknak az erőforrásoknak az együttesét jelenti, amelyek a cselekedeteinket mozgatják. Folyamatos fenntartása nem könnyű – talán nem is szükséges. Megszűnése hátterében azonban olyan tényezők is meghúzódhatnak, amelyek súlyos lelki problémát rejtenek.

Lustaság-depresszió-motiváció – 1. rész Olvass tovább »

Itt van az ősz, itt van újra, és szép …

Valóban, az idei ősz szépségéhez eddig nem férhetett kétség. Sok volt a napsütés, gyönyörűek voltak a kontúrok és a színek … A nyár tikkasztó hősége után jól esett a reggeli borzongás, és az azt követő melengető napfény. Mégis sokan (a pácienseim jelentős része is) hangulati hullámzást, állapotromlást élnek meg. Hogyan magyarázható ez?

Itt van az ősz, itt van újra, és szép … Olvass tovább »

Szex és depresszió

Az lenne a problémám, hogy már hónapok óta nem szexeltem a feleségemmel. Ő természetesen elég sokszor jelezte ezt felém, s ez nekem meg mindig kellemetlen érzés. Amikor utoljára szeretkeztünk, nekem nem sikerült elmennem, neki igen, és ez az óta is kísért engem. Nincs merevedési problémám, mert önkielégítés az még megy. Lehet, hogy túlzásba viszem és ezért nem kívánom a feleségemet? Tudni kell rólam, hogy depressziós vagyok és párom is.

Szex és depresszió Olvass tovább »

Inverz anorexia, a férfiak testképzavara

Az anorexia nervosa fordítottjának megfelelő testképzavar, amely testépítő fiatal férfiak között gyakori és anabolikus szteroidok szedésével jár, annak veszélyeivel együtt. A kórkép hátterében a túlzott férfiideál követés állhat: a férfiak atlétaideál követése. A férfi identitás és testi identitás problémákkal küzdő fiatal férfiakra ez a kulturális nyomás fokozott erővel hat.

Inverz anorexia, a férfiak testképzavara Olvass tovább »

Depresszió szülés után?! – szülés utáni depresszió (1)

A köztudatban az él, hogy a várandósság, a szülés és azt követően a baba gondozása a világon talán legcsodálatosabb időszak. Hogy lehetne ilyenkor depressziós valaki? És mégis, a szülés utáni hónapok, amelyek akár a baba 2 éves koráig értendők, fokozott kockázatot jelentenek a depresszióra. A szülés utáni depresszió egy speciális formája a depressziónak, de lényegileg (tüneteit tekintve) nem tér el az általános depressziótól.

Depresszió szülés után?! – szülés utáni depresszió (1) Olvass tovább »

Mentál-fitnesz, győzd le a stresszt! (3)

Életünk során mindannyiunkat kisebb-nagyobb mértékben érnek olyan élmények, amelyeket minden ember veszélynek él meg. Ezek lehetnek pl. földrengés, baleset, árvíz, egyéb katasztrófa helyzetek vagy hosszan tartó, rendkívüli életterhelések. A cikk előző részében a szorongásos betegségek és a depresszió részleteit tekintettük át, most a táplálkozási magatartás zavarai és a lelki-testi egyensúlyt szolgáló stratégiák témakörökkel folytatjuk a mentál-fitneszt.

Mentál-fitnesz, győzd le a stresszt! (3) Olvass tovább »

Mentál-fitnesz, győzd le a stresszt! (2)

Életünk során mindannyiunkat kisebb-nagyobb mértékben érnek olyan élmények, amelyeket minden ember veszélynek él meg. Ezek lehetnek pl. földrengés, baleset, árvíz, egyéb katasztrófa helyzetek vagy hosszan tartó, rendkívüli életterhelések. A cikk előző részében stressz és szorongás témaköröket általánosságban tekintettük át, most a szorongásos betegségek és a depresszió részleteivel folytatjuk a mentál-fitneszt.

Mentál-fitnesz, győzd le a stresszt! (2) Olvass tovább »

Scroll to Top