Bevezető
A gyakoribb és rendszertelen étkezés rosszabb alvásminőséggel és alacsonyabb életminőséggel (QOL) járt együtt felnőtteknél, míg az utolsó étkezés és a lefekvés közötti hosszabb időtartam jobb alvásminőséggel és életminőséggel volt összefüggésben. Mivel a szabálytalan és késői étkezési szokások egyre gyakoribbak a modern életmódban, a kutatók azt kívánták megállapítani, hogy a kronotáplálkozási tényezők (az étkezések időzítése, gyakorisága és rendszeressége, valamint a nap folyamán rendelkezésre álló étkezési időtartam) befolyásolják-e az alvást és az életminőséget.
Módszer
A kutatók a hollandiai 2-es típusú cukorbetegségről szóló Maastrichti Tanulmány 3463 résztvevőjének (átlagéletkor: 63,6 év; 50,9% nő) keresztmetszeti adatait elemezték, akik közül 65,3%-nak normális volt a glükózanyagcseréje, 17,4%-uknál prediabétesz, 17,3%-uknál pedig 2-es típusú cukorbetegség állt fenn.
A résztvevők információt szolgáltattak az étkezések gyakoriságáról, időzítéséről és szabálytalanságáról, valamint a kalóriabevitel időintervallumáról továbbá a szokásos ébredési és lefekvési időpontokról. A válaszokat a hétköznapokra és a hétvégére külön-külön gyűjtötték össze, majd súlyozott átlagokat számítottak ki.
Az alvásminőséget a Pittsburgh-i Alvásminőségi Index (PSQI) segítségével értékelték. Az alvás időtartamát és fragmentációját az activPAL (PAL Technologies, Glasgow, Egyesült Királyság) gyorsulásmérők segítségével becsülték, amelyeket 8 egymást követő napon át folyamatosan viseltek, és az alvás időtartamát éjszakánként 7 óránál kevesebb, 7–9 óra (referencia) és 9 óránál több kategóriákba sorolták.
Az életminőséget a Short-Form 36 Health Survey (SF-36) kérdőív segítségével értékelték. A kutatók kiszámították az SF-36 mentális egészségi komponensének és a fizikai komponens összefoglaló pontszámát (PCS).
Eredmények
A legmagasabb és a legalacsonyabb étkezési gyakoriság (≥ 8,9 vs. ≤ 4,0 étkezés naponta) összefüggésbe hozható volt a rosszabb alvásminőséggel (regressziós együttható [béta], 0,68) és az alacsonyabb mentális működéssel (béta, -1,24).
A hosszabb kalóriabevitel-időintervallum összefüggésbe hozható volt a rosszabb alvásminőséggel és az alacsonyabb fizikai működéssel. Ez összefüggésbe hozható a 7 óránál rövidebb alvás nagyobb valószínűségével (odds arány [OR] óránkénti növekedésenként, 1,18) és a 9 óránál hosszabb alvás alacsonyabb valószínűségével (OR, 0,83), összehasonlítva az éjszakánkénti 7–9 óra hosszúságú referencia-kategóriával.
Az utolsó étkezés és a lefekvés közötti hosszabb időintervallum a jobb mentális és fizikai működéssel állt összefüggésben. A leghosszabb időintervallum a legrövidebbhez képest jobb alvásminőséggel járt együtt (béta: -0,85).
A rendszertelenebb étkezés rosszabb alvásminőséggel (béta a PSQI összpontszám 1 pontos emelkedése esetén: 0,33) és alacsonyabb fizikai működőképességgel (béta az SF-36 PCS pontszám 1 pontos emelkedése esetén: -0,43) járt együtt.
A gyakorlatban
Gyakorlati és klinikai szempontból eredményeink arra utalnak, hogy egyértelmű összefüggés van a táplálkozási szokások és az alvásminőség, valamint napközbeni energiaszint között. Ezért ösztönözni kell a rendszeresebb étkezési szokásokat, az első és az utolsó étkezés közötti időintervallum lerövidítését, valamint az éjszakai étkezés korlátozását, az utolsó étkezés és a lefekvés közötti időtartam meghosszabbításával.
